A légitársaságok lassan elkezdték újraindítani a működésüket a szoftverek széles körű globális összeomlását követően. A késések és a törölt járatok ezrei miatt azonban valószínűleg még napokat vesz igénybe a helyreállás.
A Delta Air Lines egyik Airbus A330-300-as repülőgépe hajtóműhiba miatt visszatért a barcelonai El Prat repülőtérre, ahonnan Atlantába repült volna. Az utasokat egy másik járattal szállították el - közölte a Simple Flying.
Újrakezdi a koronavírus-járvány alatt leállított osztalékfizetést a Delta Air Lines, miután a légitársaság a vártnál magasabb nyereséget prognosztizál a folyó negyedévre az erős nyári utazási kereslet miatt.
Együttesen emelték fel a hangjukat az AT&T és a Verizon új, a repülőterek mellett felállított 5G-állomásokkal szemben a nagy amerikai utas- és teherszállító légitársaságok vezetői, szerintük ugyanis ez az irány válságot hoz el a légiközlekedésben – számol be a hírről a Reuters.
A koronavírus szupervariánsának felbukkanása a legtöbbet talán a légitársaságoknak ártott a részvénypiacon. Az amúgy is sokat szenvedett cégek közül több fontos szintek alá esett és lassan úgy vannak árazva, mintha a piac már-már a végítéletet várná velük kapcsolatban. Felbukkantak azért olyan jelek is, amelyek legalábbis rövidtávon már némi fordulatot sejtetnek, és a nagy réssel való zuhanás után elég kevésnél látható már nagy, eladók által generált pánik. A befektetők érthető módon pesszimisták, de még nincs minden veszve, ezért a technikai elemzés segítségével megvizsgáltuk, hogy különböző időtávokon mire lehet számítani a legfontosabb szereplőktől.
A Delta Air Lines szerdán közölte az alkalmazottaival, hogy a be nem oltott munkavállalóknak havonta további 200 dollárt kell fizetniük a vállalat által támogatott egészségügyi ellátásért.
Az amerikai légitársaságok részvényei felpattantak pénteken a piacnyitás előtti kereskedésben, miután az Európai Unió a hírek szerint javasolta az amerikaiakra vonatkozó, nem létfontosságú utazási tilalom feloldását.
Átesés. Ez az egyik legrettegettebb jelenség a repülésben. Akkor történik ez meg, amikor valamilyen oknál fogva eltűnik, leválik a megfelelő légáramlás a szárnyakról, ami súlyos problémákhoz, akár zuhanáshoz is vezethet. Előidézhető például azzal, ha emelkedés közben a sebesség túlságosan lecsökken. Most valami nagyon hasonló zajlik le a nemzetközi légitársaságok részvényeivel is: a lendület fogytán van, a géptest elkezdett remegni, és könnyen lehet, hogy az árfolyam hamarosan zuhanórepülésbe vált át.
A United Airlines amerikai légitársaság szerdán jelentette be, hogy október elejétől több mint 16 000 állást tervez megszüntetni, miután a cég szövetségi támogatása szeptemberben véget ér. A koronavírus járvány miatt a légitársaságok továbbra is nehéz helyzetben vannak, szinte minden komolyabb szereplő járatcsökkentést és leépítéseket tervez.
Ha volt olyan iparág, amit érzékenyen érintett és hazavágott a koronavírus, akkor a légiipar minden bizonnyal dobogós helyet foglalna el a listán. Az elmúlt hónapokban hatalmas mértékben esett vissza az utasforgalom, volt olyan hónap, amikor 90 százalék felett. Nem csoda, hogy a légiközlekedésben érintett vállalatok mind padlót fogtak, de nem csak ők hanem beszállítóik is. Az alábbiakban ezeket vesszük át sorban.
A mai piacnyitás előtt tette közzé legfrissebb számait a Delta Air Lines, a társaság arra számít, hogy a koronavírus-járvány miatt a cég bevétele 90 százalékkal lehet alacsonyabb a második negyedévben, a korábbi év azonos időszakához képest.
10 milliárd dollárnyi bevételtől esik el várhatóan a második negyedévben a Delta Airlines – figyelmeztette a társaság a CNBC-t. Ez a tavalyi második negyedéves bázishoz képest 80%-os esést jelent.
Ma mérsékelten javult a nemzetközi befektetői hangulat, a tegnapi zuhanás után felfelé kapaszkodnak a vezető tőzsdék, a légitársaságok papírjainak árfolyama azonban továbbra is nyomás alatt áll, nem véletlenül.
Az amerikai Delta Airline légitársaság megerősítette befektetési szándékát az olasz Alitalia légitársaság átvételére alakult konzorciumba.
Donald Trump már most segítette a Delta Air Lines profitját - mondta el az amerikai légitársaság vezérigazgatója, kommentálva a negyedéves eredményeket. De úgy látszik, hogy nem eléggé, a nyeresége így is 30 százalékot zuhant az előző év azonos időszakához képest.
Az elmúlt években nagyot emelkedtek a részvénypiacok, köztük az amerikai is. Ennek ellenére az elemzők továbbra is optimisták, az S&P500 cégei közül 247 esetében többségében vételi vagy semleges ajánlást fogalmaznak meg, van azonban 3 olyan papír, amit minden elemző vételre ajánl. Ezek az Affiliated Managers Group, az Allergan, valamint a Delta Air Lines.
Jelentős az emberveszteség.
A Pentagon szerint a kínai hadsereggel működnek együtt a lajstromba vett cégek.
A kis kudarc ellenére optimisták maradnak.
Sikeres túszcserére került sor.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Ukrajna mélyen Oroszországon belül is csapást mérhet.
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.
Orbók Ilona luxusipari szakértővel beszélgettünk.
Alapvetően jó világ jöhet.